Ha kokaindílerektől indulsz, zenészeknél és celebeknél kötsz ki A kormányzat által márciusban bejelentett drogellenes akciósorozat először a dizájnerdrogokban utazó, nagyrészt vidéken aktív dílereket célozta meg, mostanra a fővárosi, fű, amfetamin és kokain kereskedelmében (és fogyasztásában) érintett közegre is átterjedt. A múlt hét végén Budapest belvárosában, a Dojo Club nevű szórakozóhelyen tartott nagyszabású razziát a rendőrség. Az intézkedés során több olyan vendéget is bilincsben állítottak elő, akik egyáltalán nem fogyasztottak kábítószert, mindössze a razzián jelenlévő orvosnő ítélte úgy, hogy az átlagnál magasabb a pulzusuk, ezért gyanúsak – leginkább ezért fogadta értetlenkedés az intézkedést. A rendőrség állítólag azután csapott le a klubra, hogy ott járt a T. Danny néven ismert rapper, aki ellen kábítószerügyben már zajlik egy eljárás. Pár nappal a Dojo Clubban történt razzia után a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott a ByeAlex néven ismert zenésznél és zenekara tagjainál. Az énekesnél és két másik zenésznél saját részre vásárolt kokaint találtak, de szabadlábon védekezhetnek. Őrizetbe vettek viszont két másik embert, egyikük a Telex információja szerint ByeAlex zenekarának sofőrje, akin keresztül a rendőrök eljutottak egy 63 éves olasz férfihoz. A gyanú szerint a zenekar a sofőrtől, a sofőr pedig az olasztól szerezte be a kábítószert. Pénteken aztán újabb, hasonló eset derült ki: két drogkereskedő letartóztatását kezdeményezte a szegedi ügyészség. A gyanú szerint egyikük zenei fesztiválokon rendszeresen adott el kokaint egy ismert hazai zenekar tagjainak, a drogot pedig attól a dílertől szerezte be, akit szintén elfogtak. Ez a harc lesz a végső A Telexnek kormányzati és rendészeti források is azt állítják, hogy a zenészeket (is) érintő drogos büntetőügyek annak a hónapok óta folyó drogellenes harcnak a következményei, amelyet Orbán Viktor még a februári évértékelő beszédébenhirdetett meg. Ekkor indult el a Delta Program, amelynek keretében országos, összehangolt rendőrségi akciókat hajtanak végre a bűnözői hálózatok felszámolása, a dílerek elfogása, valamint a fogyasztók kiszűrése érdekében. A miniszterelnök elsősorban a vidéket letaroló, olcsón beszerezhető dizájnerdrogok elleni harcot hirdette meg, Horváth László fideszes országgyűlési képviselőt pedig drogügyi miniszteri biztossá nevezte ki. Egy kormányzati forrás a Telexnek azt mondta, azért Horváthra esett a választás, mert ő volt az, aki a Fideszben először leadta a vészjelzést arról, mennyire súlyos a helyzet vidéken, ahol tarol a herbál, és már tarthatatlan a helyzet. Pedig egyáltalán nem új jelenségről van szó, a szegénységben élők körében már hosszú évek óta egyre népszerűbbek az időnként csigaölőszerből, patkányméregből kotyvasztott drogok, amik könnyen szó szerint ön- és közveszélyes zombikat csinálnak a fogyasztókból. A Tisza Párt megjelenésével amúgy is népszerűségét vesztő kormányzat felismerte ennek a politikai veszélyét, már csak azért is, mert évekkel ezelőtt éppen a kormánypárt tette azt az egyébként irreális ígéretet, miszerint 2020-ra drogmentes lesz Magyarország. Egy rendészeti forrás ezzel kapcsolatban azt mesélte, hogy a fordulópont az volt, amikor kiderült: vidéken Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából nem túl szofisztikált, de dizájnerdrogok előállítására alkalmas „gyártólaborok” jelentek meg. A drogháborúnak ebben a szakaszában még olyan, szegénységben élő dílerek kerültek célkeresztbe olcsó, 1-2 ezer forintos drogokkal, akiket össze se lehet hasonlítani a fűvel, amfetaminnal vagy éppen az ezeknél is jóval drágább, grammonként kb. 30 ezer forintért árult kokainnal kereskedő bűnszervezetekkel. És miközben tavasztól vidéken sorra kapcsolták le a „szegény dílereket”, a nyári fesztiválszezonban már a jóval magasabb társadalmi státuszú drogfutárok is a rendőrség látókörébe kerültek. Ezt mutatja legalábbis, hogy a most elfogott és Szegeden rács mögé került két díler egyikét a fesztiválszezon idején elkövetett kereskedéssel gyanúsították meg. Razziák a klubokban, aggódó rendezvényszervezők A nyár óta egyre intenzívebb drogellenes akciók kihatással vannak a hazai piacra is. Az egész nyár arról szólt, hogy a szervezők a fellépők kormánykritikus performanszai miatt alapból is feszültebbek voltak a szokásosnál. Ehhez jött hozzá, hogy a Delta Program miatt mindenki fokozott rendőri intézkedésekre számított. Főleg azután, hogy a nyár egyik első nagy fesztiváljának számító Fishing on Orfűre kiemelt figyelmet fordított a rendőrség úgy, hogy még soha nem volt rendőrségi ügye a fesztiválon drog miatt senkinek. A fesztiválok idén nyáron már előzetes kommunikációban is figyelmeztették arra a fellépőket és stábjukat, hogy fokozottan ügyeljenek mindenre a kiemelt rendőri figyelem miatt. Sokan attól tartottak, hogy az egyre hangosabban kormánykritikus könnyűzenei elit miatt a hatalom a drogtémán keresztül száll majd rá a zenészekre. Ezt csak fokozta, hogy Horváth László látványosan üzengetni kezdett Pogány Indulónak, és ő volt az, aki nevesítette T. Dannyt a maglódi drogügyben, de ByeAlex esetére is reagált. Orvosi vizsgálat a razzia során – Forrás: Delta Program / Horváth László / Facebook Több olyan esetről is tudunk, ahol ismert, népszerű, de a kormánnyal kritikus előadókra rászáll a hatalom. Az egyik toplistás magyar celebnek a stábjánál például nem sokkal később megjelent a NAV, miután nagy sajtónyilvánosságot keltett az egyik fesztiválos performansza. De hallottunk olyan esetről is, ahol állami támogatás megvonásával fenyegettek egy másik népszerű előadót is, ha nem fogja kicsit vissza magát. Azonban annak, hogy a drogellenes kampány kifejezetten a kormánykritikus előadókra lő, némileg ellentmond T. Danny esete, mivel a rapper a szakmán belül NER-esnek számító Post4Rent influenszercég kiadójának, az Astro Musicnak a szerződtetett előadója, és még csak kritikus megnyilvánulása sem volt soha a kormánnyal szemben. Információnk szerint a Dojo Club is T. Danny ügye miatt került a rendőrség látókörébe. Azt sem lehet állítani, hogy a Dojo Club esete egyedi lenne. Márciusban le kellett fújni egy debreceni bulit, miután mindenkit előállítottak egy diszkóban, most októberben pedig a józsefvárosi Kék Ló nevű helyen volt indokolatlanul agresszív rendőri intézkedés, merthogy fűszagot éreztek a környéken. Füvet ugyan nem találtak senkinél még drogkereső kutyával sem, de hét ember vizeletéből ki tudták mutatni, hogy valamit fogyasztottak. Az iparágon belül senki sem vidám, hiszen az ilyen razziák elképesztő károkat okoznak a szervezőknek. Egy több órán át is eltartó razzia garantáltan lelövi a bulit, ami veszteséget okoz a helynek és a szervezőknek. A legtöbben azért aggódnak, mert teljesen kiszámíthatatlan, hogy a rendőrség éppen milyen helyeket vagy fesztiválokat pécéz ki. Az éjszakai élet szereplői mindeközben furcsállják, hogy hiába vannak közismert események és helyszínek, amikről a színfalak mögött és előtt is rengetegen tudják, mi folyik, a rendőrség mégsem ezeket a helyszíneket nézi ki magának. Sokan tartanak attól is, hogy most, a klubszezon csúcsán, amikor a legtöbb bulit tartják országszerte, az általános félelem a razziától és a rendőri túlkapásoktól
Védőügyvédi Morál
Védőügyvédi Morál Az eredeti regényt és az 1962-es filmváltozatot kihagyom. Kizárólag az 1992.-es Martin Scorsese átdolgozást elemezve, a film által felkínált alapvető erkölcsi-szakmai kérdést védőügyvédként könnyű megítélni. Bowden (Nick Nolte) kirendelt ügyvédként eljárva elhallgat egy perdöntőnek tűnő információt. Ezzel megszegi hivatása legalapvetőbb szabályát. Max Cady (Robert de Niro) „válaszlépése”, keserves börtönévek után, ha nem is elfogadható, mindenképpen érthető, sőt logikus. Saját ügyvédje árulásának, egy önkényes direkt műhibának köszönhette keményebb büntetését. Természetesen „odabent” a rácsok mögött sokan teóriázhatnak, hogy más ügyvéddel mi lett volna jobb, vagy rosszabb a büntetőügy végén vagy a közepén. Ez esetben a szituáció világos és húsbavágóan jogos problémát feszeget. Védőként, valaki akár kirendelt akár megbízott ügyvéd, a legelemibb feladata az ügyvédi titok megőrzése mellett, hogy ha nem is a felmentésre hajt, bevesse a büntetőügy konkrétumaihoz igazodó, hangsúlyos és mellékes mentő körülmények együttesét. Ha ez lelki válságot okoz a büntetőügyvéd számára akkor ne vállalja a terhet, dobja az ügyet és nézzen más kenyérkereset után. A legkártékonyabb, ügyvédként némán, dilettáns módon asszisztálni valaki elítéléséhez, hiszen később, például egy másodfokú eljárásban, a lehetőségei még inkább megfogyatkoznak a vádlottnak. Mivel a visszatérő hivatkozás: volt ügyvédje. Miért nem mondta előbb? Miért nem így védekezett? Ha a törvényes keretek biztosítottak, de a lehetőségek elszalasztottak, az ügy megismételhetetlen, a rossz védekezés eredménye jóvátehetetlen. A védőügyvédi morál lényege, hogy a védőügyvéd nem moralizál. És ez így van jól. Morálja a szakmaisága. Ellenben az ügyészséggel és a bírósággal a védelemnek kizárólag a bűnősséget kizáró, vagy az enyhítő körülményekre, a terhelt helyzetének javítására kell koncentrálnia. Ez egyébként könnyebb felelősség, hiszen az ügyészség és a bíróság a vádlott javára szóló változásokat, adatokat is köteles hivatalból figyelembe venni. Hogy ezt mikor és hogyan teszi meg, az egy másik történet…
Ukrajnában tűzpárbajba keveredett a legendás magyar film gyereksztárja
Ukrajnában tűzpárbajba keveredett a legendás magyar film gyereksztárja Ullmann Ottó a Karcsi kalandjának egykori gyereksztárjaFotó: Ripost „Megmerem kockáztatni, hogy a börtönben ülők 70-80 százaléka kábítószeres. Rengeteg módon kerülnek be az emberek, de többségük a kábítószer miatt” – mondja Ulmann Ottó. A férfi azt is mondja, noha gyerekkorukban nagyon jó testvérek voltak Ulmann Mónikával, az ismert színésszel, ma már gyakorlatilag nincs kapcsolatuk. „Karácsonykor, meg a születésnapokon találkozunk, de néha már a születésnap is elmarad. Nincs kapcsolatunk. Nem vagyunk rosszban, de bár rosszban lennénk, és akkor lehetne utálkozni. Olyan nincs kapcsolat…” – mondja. A Karcsi kalandjának egykori gyereksztárja tűzpárbajba keveredett Ulmmann Ottó megrázó őszinteséggel beszélt arról az időszakról, amit a börtönben töltött. Azt mondja, neki is az volt a legnehezebb, ami a legtöbb rabnak. Távol lenni a szeretteitől, elsősorban a gyerekeitől. „Amikor ránézel egy nagydarab emberre, akinek a karja akkora, mint a combom, és halkan a fal felé fordul, és látod, hogy sír, mikor a gyerekét megemlíted… És ez nálam is megvolt.”. Ullmann Ottó állítja, soha nem próbálta magát másnak beállítani, vagy hazudni. A bíróságon sem. „Soha nem mondtam, hogy ártatlan vagyok, soha nem mondtam, hogy egy ma született bárány vagyok, világ életemben feszegettem a határokat”. Ulmann Ottó korábban gazdag emberek mellett testőrként dolgozott. Az egyik megbízatása közben Ukrajnában tűzpárbajba keveredett. Hogy mindezt hogyan úszta meg épp bőrrel, azt a videónkból megtudhatod.
Jogerős ítélet született a gyereksztár, Ullmann Ottó kálváriájában – ezt mondta a Ripostnak
Jogerős ítélet született a gyereksztár, Ullmann Ottó kálváriájában – ezt mondta a Ripostnak Ullmann Ottó állítja: ártatlan és tovább fog harcolni az igazáért. Fotó: beküldve Ullmann Ottó állítja: ártatlan Ullmann Ottó neve egy ország számára forrt össze a gyerekkori csillogással, ám az elmúlt években a vörös szőnyeg helyett a vádlottak padja jutott neki. Mint ismeretes, a színészt és társait milliárdos költségvetési csalással gyanúsították meg, ami után hosszú hónapokat töltött letartóztatásban. Ahogy korábbi cikkünkben fogalmaztunk: „a gyereksztár útja a filmvászontól a börtöncelláig vezetett”, és bár most a rácsok nem záródtak be mögötte, a szabadsága ára súlyos. „Nem nyugszunk bele!” A másodfokú bíróság kimondta a végső szót: Ottót bűnsegédként elkövetett költségvetési csalásban és hamis magánokirat felhasználásában találták bűnösnek. dr. Enzsöl Péter, Ottó ügyvédje azt mondja: habár másodfokon enyhítettek Ottó büntetésén, nem hagyják annyiban és mennek a Kúriára Fotó: beküldve Két év börtönt kapott négy évre felfüggesztve. További négy évig nem foglalhat el vezető szerepet semmilyen gazdasági társaságnál. Habár a börtönhöz képest ez jó ítéletnek számít, Ottó nem nyugszik bele ebbe az ítéletbe. Így megyünk tovább a Kúriára – nyilatkozta az ügyvédje, dr. Enzsöl Péter. Elvesztett szerepek, tönkrement cégek A színész megtörten, de dühösen mesélt az elmúlt évek meghurcoltatásairól. Állítása szerint egy névtelen feljelentés és egy bosszúszomjas üzleti partner indította el a lavinát, ami mindent vitt. A legfájdalmasabb pont számára mégis a szakmai ellehetetlenítés volt. A letartóztatásommal tönkretették a magyar cégeimet. A Budapest elhagyási tilalom miatt pedig a szakmai jelenlétem is lenullázódott – mondta Ottó. A színész elárulta, hiába keresték meg a Dr. Balaton című sorozattól, az ügyésznő még a forgatási napokra sem engedte el. Ki kellett írniuk a sorozatból. Utána voltam autószerelő- és villanyszerelő segéd napi 10 ezer forintért. A mai napig nem tudtam talpra állni. Eltűnt bizonyítékok? Ottó szerint az eljárás tele volt érthetetlen mozzanatokkal. Sérelmezi, hogy az elfogásáról készült kamerafelvételek rejtélyes módon köddé váltak, és hiába próbált együttműködni a hatóságokkal, falakba ütközött. Úgy érzi, a „felfüggesztett” ítélet csak egy kényszerű kompromisszum: a bűnösség bélyegét nem hajlandó elfogadni.
Megszólalt a Borsnak a zuglói emberrablók egyike: „Igen, elsírtam magamat!”
Megszólalt a Borsnak a zuglói emberrablók egyike: „Igen, elsírtam magamat!” A zuglói emberrablók közül az egyik Fotó: Gáll Regina / Bors Mint arról a Bors korábban beszámolt, az utóbbi évek legkegyetlenebb emberrablási ügyének áldozata lett N. Zoltán, vagy ahogy az alvilágban ismerték, H. Dominik. A férfi korábban a börtönben barátkozott össze B. Györggyel. Barátságuk egy lopott Ford Mustang miatt, azonban végleg megromlott. A bűnbanda a vád szerint még 2020-ban elrabolta és brutálisan összeverte H. Dominikot, ezt követően pedig 20 millió forintos váltságdíjat követeltek érte. A vállalkozónak azért kellett bűnhődnie, mert a haragosai feltételezése szerint ő lopott el tőlük egy nagy értékű autót. A zuglói emberrablók persze úgy gondolták, fölösleges igénybe venni a rendőrség segítségét, hiszen az ő módszereikkel hatékonyabban kezelhetik a problémát. A bűnözőketletartóztatták, ám később – egyéb cselekmények miatt – a bántalmazott férfi is hasonló sorsra jutott. Zuglói emberrablók: van, aki mentegette magát a tárgyaláson A börtönben aztán a megvert férfi felvette a kapcsolatot a támadókkal, és tett nekik egy „üzleti ajánlatot”. Közölte, ha jól megfizetik, hajlandó visszavonni az ellenük tett vallomását. A bűnbanda tagjai talán még hajlottak is volna a dologra, de arról egyiküknek sem volt tudomása, hogy a büntetés-végrehajtás figyeli őket. A sértett mesterkedése tehát kitudódott, így egy újabb eljárást is indítottak ellene vesztegetés miatt. Információink szerint a megvert férfi és a támadók beszélgetéséről hangfelvétel is készült, ám azt a bíróságon végül nem játszották le. Mindehhez hozzátartozik, hogy a vesztegetési ügy végül nem jutott el egy vádemelésig, ugyanis a bántalmazott férfi időközben elhunyt a rácsok mögött. Egyébként a rendőrök, ahogy arról lapunk korábban beszámolt, csak véletlenül szereztek tudomást az emberrablásról. A zsaruk egy nagy értékű Ford Mustang ellopása miatt mentek a zuglói H. Dominik lakásához. Ott azt látták, hogy a férfit rokonai támogatják és teste tele van sérülésekkel. Ekkor derült fény az emberrablásra.
Máig nem tudja a Budapesten gyilkoló holland nő, hogyan került a kezébe a bicska
Máig nem tudja a Budapesten gyilkoló holland nő, hogyan került a kezébe a bicska Gyilkosság Budapesten: a nőnek fogalma sincs, mikor került a kezébe a bicskaFotó: Mihádák Zoltán Romantikus hétvégének indult, gyilkosság lett a vége Hajnalban tértek vissza a szállásukra, ahol veszekedni kezdtek. A vádirat szerint Wendy ekkor vette észre, hogy párja a telefonján üzenetet vált egy másik nővel. Úgy gondolta, korábban viszonyuk lehetett, és azt is felrótta neki, hogy a férfi megszegte az ígéretét, miszerint megszakítja vele a kapcsolatot. A vita gyorsan tettlegességig fajult. A felek kölcsönösen bántalmazták egymást, a konfliktus végén pedig a nő egy bicskával megsebesítette Stefant, vállon és háton szúrta. A férfi eszméletlenül esett össze. Wendy segítségért kiabált, a szomszédok már hiába értesítették a mentőket, Stefan életét nem lehetett megmenteni. A tárgyalás során a vádlott láthatóan összetört. Az utolsó szó jogán – sokak meglepetésére – magyarul szólalt meg, és sírva fejezte ki, mennyire sajnálja, ami történt. Ügyvédje, Enzsöl Péter a Blikknek azt mondta: szerinte a lakásban történtek pontos lefolyása nem állapítható meg egyértelműen. Senki nem volt szemtanúja az eseményeknek, az áldozat pedig már nem tudja elmondani a saját verzióját. A nő vallomása szerint sokkos állapotba került, emlékei hiányosak, és többször is azt mondta, nem tudja felidézni, mikor és hogyan került a kezébe a bicska. Elmondása alapján attól félt, hogy az élete veszélyben van, mivel Stefan fojtogatta és a hajánál fogva húzta a földön. A védelem erre hivatkozva jogos védelemre alapozta a felmentési kérelmet, ezt azonban a bíróság nem fogadta el.
Hány embernek kell még meghalnia a drogozó sofőrök miatt?
Hány embernek kell még meghalnia a drogozó sofőrök miatt? Esélye sem volt az autó utasainak a túlélésre Egyre több az utakat versenypályának tekintő, drogos száguldozó, akik – afféle időzített bombaként – a saját épségük mellett mások életét is kockára teszik. Sőt, elveszik. Legutóbb Aszódon tarolt le egy szabályosan kanyarodó autót – amelyben egy, az édesapja mellett utazó, fiatal nő halt meg – egy rendszeresen kábítószerező férfi, aki a terhes feleségét is hátrahagyva menekült el a helyszínről. 2025. 12. 05. 05:30 Lovas Bálint, Séra Tamás Ezeket látta már? Csütörtök reggel a Tatabányai Járásbíróságon kellett megjelennie annak a másik ámokfutónak, aki a vád szerint bekokainozva és marihuánát fogyasztva okozott halálos balesetet idén januárban. Három ártatlan veszítette életét, s csak az egyikük fia élte túl a végzetes ütközést. Bár B. Szilvió az elfogása után börtönbe került, azóta már kiengedték a letartóztatásból, a csütörtöki tárgyalására pedig már otthonról, nyomkövetővel a kezén érkezett. Egyre gyakoribb, hogy drogos sofőrök okoznak halálos baleseteket A rendőrség szigorúbb ellenőrzésekkel igyekszik fellépni a kábultan vezetők ellen A bódult sofőrök által okozott balesetek jogi következménye jelentősen függ a szerhasználat mértékétől és az okozott kár súlyosságától Néptáncosok haltak meg miatta Mint megírtuk, a vádirat szerint a járművezetésre alkalmatlan férfi január 9-én borult időben, éjszaka a nedves burkolatú 1-es főúton kábítószer befolyása alatt vezetett egy kölcsönautót. Előtte haladt a másik kocsi, amit egy előzési manőver után 130 kilométer/órás sebességgel tarolt le. Bbe voltak kötve, az 59 éves M. Attilának, a 22 éves Cs. Marcellnek és a 18 éves K. Bálintnak esélye sem volt a túlélésre, egyedül az idősebb férfi fia maradt életben. A 22 esztendős Barnabásnak azóta ki kellett venni a lépét, és talán a sérülései beforrnak, a lelki sebeire nem létezik gyógyír. A 31 éves férfi egy előzés után csapódott az ártatlanok autójába, majd egy villanyoszlopnak sodródott / Fotó: OKF – Egy ilyen szörnyű tragédiából nem fogom kihúzni magam, de szeretném, hogy minden kiderüljön, ami ide vezetett, és azután kapjam meg a büntetést, ami valójában megtörtént. Nagyon sok az ellentmondás a tanúk között, ezért hazugságvizsgálatot szeretnék kérni magamra – szögezte le a bíróságon a férfi. – Családos ember vagyok, két gyerekem van, én sem fogom kockáztatni az életem. Az első autót, amit előztem, még láttam, de az útviszonyok és az időjárási körülmények miatt nem vettem észre a másikat. Ez is érdekelheti Bedrogozott ámokfutó okozta a táncosok halálát – „Csak azért imádkozom, hogy legalább a fiam túlélje” Három embert ölt meg egy kokainista sofőr, aki ellen jelenleg is folyamatban van eljárás kábítószeres bűncselekmények elkövetése miatt. Ám a hatóság eddig megkegyelmezett neki, elhitték, hogy megjavul, így büntetés helyett részt vesz egy, a drogfüggőségről való leszokást szolgáló elterelésen. Nem sikerült. Százhússzal ment ott, ahol csak hatvannal lehet, utolért egy autót, amit belökött az árokba. Nem fogadták a részvétnyilvánítását Az ügyvédje segítségével a történtek után egy héttel megkereste a családokat, anyagi segítséget is felajánlott, de nem fogadtak el semmit. A tragédia után a férjét elveszítő Tímea lapunknak elmondta, azért imádkozik, hogy legalább a fia túlélje, s fel tudja dolgozni, hogy mellette halt meg az apja és két barátja. A vádlott beismerés esetén kilenc év börtönt kaphatott volna, de ezt ő nem fogadta el / Fotó: Pozsonyi Zita Súlyosabb büntetés a drog miatt A drogos ámokfutók egyre nagyobb problémát okoznak mostanában, a rendőrség nagy erőkkel igyekszik fellépni ellenük. – Ha valaki a drogfogyasztás miatt bódult állapotban vezet, ráadásul sérülést is okoz, jelentősen megnövekszik a büntetési tételkeret. Önmagában a bódult állapotban történő járművezetés vétségnek minősül, amiért legfeljebb két év börtönt, de a leggyakrabban pénzbírságot lehet kapni. Halálos eredmény esetén a büntetés jóval súlyosabb. Elterelésre fogyasztás, birtoklás esetén akkor van lehetőség, ha csekély mennyiségről és beismerésről van szó. Egy fizetős tanfolyam elvégzése a büntetőeljárás megszüntetéséhez vezethet – magyarázta a Blikknek dr. Enzsöl Péter ügyvéd. Dr. Enzsöl Péter azt mondja, elterelésre fogyasztás, birtoklás esetében akkor van lehetőség, ha csekély mennyiségről és beismerésről van szó / Fotó: Fuszek Gábor Hozzátette: figyelemmel a változó fogyasztási szokásokra, a korábbi, úgymond tipikus ittas büntetőügyek mellett megszaporodtak a szerhasználattal összefüggő veszélyes esetek. – Alkoholfogyasztásnál a reakcióidő hatványozottan nő, tompulnak a reflexek, egyes drogok esetében viszont sokkal élesebbnek, bevállalósabbnak érzi magát a járművezető, így hajlamosabb a versengésre, gyorshajtásra – mondta. Dr. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász rávilágított: a kábítószer esetében befolyásolt állapotot lehet kimutatni egy szakértői vizsgálat során. A marihuána fogyasztásnál ehhez nagyobb mennyiségre, míg erősebb szereknél kevesebbre van szükség. Ha valaki keményebb drogot fogyasztva okoz balesetet, az súlyosító körülmény, a bíróság így értékeli a büntetés kiszabásánál. Dr. Borbély Zoltán elmondta, ha valaki erősebb drogot fogyasztva okoz balesetet, az súlyosító körülmény, a bíróság így értékeli a büntetés kiszabásánál / Fotó: Knap Zoltán
Töttösy Ernő ügyvédként került az ÁVH fogságába
Töttösy Ernő ügyvédként került az ÁVH fogságába Töttösy Ernő ügyvéd, a legsötétebb rákosista években vitte be az ÁVH. Veszprémi vizsgálati fogsága alatt, nem a bevett fizikai kínzásmódszerekkel, hanem LSD, meszkalin drogokkal kísérleteztek rajta. Egyedülálló könyvében számol be a drogok okozta hallucinációkról, a tiszta tudat megőrzése iránt folytatott harcáról. Könyvéből is visszaköszön, hogy a kommunista terror fabrikált pereiben a legabszurdabb vádak mellett, mekkora következetességgel ragaszkodtak a megcsúfolt jogi formákhoz, a rendkívül morbid vörös „jogi színházhoz”. Ez örök figyelmeztetés a mindenkori igazságszolgáltatásnak, hogy a törvényi formák mögött, a büntetőeljárás tartalma, a szereplők mozgástere nem üresedhet ki. Egy eljárásban a tényeken, logikai következtetéseken, világos érveken nyugszik a hangsúly, koncepciók, frázisok, előítéletek helyett. „ A termet még így is, félig üresen is betöltötte a hangok moraja, mindenkit lefoglalt a saját gondja-baja, és tudomást sem vett a többiekről. A számító tekintetű ügyvédek minden fillért kisajtoltak belőlük. Reménnyel kufárkodtak és drágán mérték a szolgáltatásaikat.” A védőügyvédekre nézve nem túl hízelgő kritika a börtönviselt Edward Bunker bűnregényéről. Quentin Tarantino a legjobb írt remekműnek tartotta Los Angeles alvilágáról. Bunker valós személyéről mintázták a „Heat” (Szemtől szembe) klasszikusban Jon Voight alakításában a tippadó „mastermind” alvilági háttérember figuráját, Nate-et.
Börtönből akar menni agyonvert felesége temetésére István
Börtönből akar menni agyonvert felesége temetésére István Három éve örök hűséget fogadtak egymásnak, de a férfi brutálisan agyonverte Szilviát „Tudod, hogy mi egy kapcsolat lényege? Az, hogy hányszor fogjátok meg egymás kezét és mondjátok egymás szemébe: MEGOLDJUK!” – két hete kedden még ezt a bizakodásra okot adó szöveget osztotta meg közösségi oldalán az a 45 éves nő, akit a napokban megölt a férje. Pedig három éve még egymás kezét fogva, boldogan ültek az anyakönyvvezető előtt a polgári szertartásukon, mostanra azonban minden megváltozott. Ugyan az újdonsült férj örök hűséget fogadott B. Szilviának, néhány napja mégis brutálisan agyonverte az asszonyt, akinek a holttestére hétfőn találtak rá a kispesti albérletükben. Az ügy hátterében egy szörnyű családi dráma áll. 2024. 07. 11. 17:18 Lovas Bálint Bűnügyi újságíró, főmunkatárs A házaspárnak január végén siklott ki az élete: a kőbányai lakásuk lakhatatlanná vált, miután kiégett. Ekkor az önkormányzat biztosított számukra otthont, ahonnan májusban költöztek a XIX. kerületbe. Egy idős házaspártól bérelték a házukat, ami a főbérlőkével egy telken állt. – Nyugalomra vágytak, ezért jöttek ide, de már az elején becsaptak: csak a nő érkezett megkötni a szerződést. Teljesen ki vagyunk most készülve – mondta el a Blikknek a névtelenséget kérő főbérlő a helyszínen. A fiuk hívta ki a rendőröket, aki a munkából váratlanul hazaérkezve érzékelte, hogy valami nincsen rendben. Órákig helyszíneltek a gyilkosságnál / MTI Mihádák Zoltán – A férfi már az előző este részeges volt és össze-vissza beszélt. Zavaró, nyugtalanító dolgok hangzottak el. Többek között arról érdeklődött, hogy a kauciót visszakapja-e és közölte, hogy ne avatkozzunk bele a magánügyükbe. Véres is volt, de a szüleim nem gondoltak borzalmakra. Ekkor már halott lehetett a felesége – mesélte lapunknak a fiatalember. Másnap, kedden munkából hazaérve tűnt fel neki, hogy az albérlő falat is összevérezte, a házának ajtaját pedig nem akarta kinyitni. A Blikk döbbenetes részleteket tudott meg a férfi előéletéről. Kiderült, a 36 éves L. István már nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. Amellett, hogy korábban is ült már börtönben, értesüléseink szerint éppen ma, azaz csütörtökön lett volna tárgyalása egy teljesen más ügy miatt. Emberölés kísérletével vádolják, amiért többedmagával bűnsegédként részese volt egy verekedésnek korábban a Csepel Plazánál. Ebben a házban történt a tragédia / Fotó: Blikk – Istvánnal a héten találkoztam volna, hogy készüljünk a perbeszédre és az utolsó szó jogán tett nyilatkozatára, a feleségével pedig még két hete beszéltem is. Az emberölés elkövetését elismerte, de ésszerű magyarázatot nem tud adni a tettére, nem képes felidézni a részleteket. Nagyon megbánta a történteket, közölte, hogy részt szeretne venni a felesége temetésén – nyilatkozta a férfi ügyvédje, dr. Enzsöl Péter. A jegyzőkönyvek szerint hétfő délután hat óra körül történt a brutális gyilkosság: szóváltás után ütötte, fojtogatta a párját, akinek a holttestét csak másnap fedezték fel. Az asszony koponyacsonttörést és koponyaűri vérzést szenvedett. Információink szerint István pár nappal a tragédia előtt drogot fogyasztott, amire hétfőn alkoholt ivott, s ezután vetkőzött ki önmagából. Az áldozatnak több féltestvére is volt, akikkel ugyan nem találkozott sűrűn, de jó viszonyt ápoltak. – Habár mindenki tudott István múltjáról, gyakran viselkedett agresszívan, de erre senki nem számított. Szilvi nagyon szerette a férjét, akinek mindenért megbocsájtott. Úgy tudom, teljesen alaptalan féltékenység miatt vesztek most össze – mondta az egyik hozzátartozója.
„Ha lesz séta, meg leszel szurkálva” – Életveszélyesen megfenyegették a Telepy utcai halálos késelés egyik résztvevőjét a börtönben
„Ha lesz séta, meg leszel szurkálva” – Életveszélyesen megfenyegették a Telepy utcai halálos késelés egyik résztvevőjét a börtönben Az összeszólalkozás gyilkossággal végződött / Fotó: Varga Imre A Venyige utcai bv-intézetben történtek miatt a férfi védője bejelentést tett, elmondása szerint el is indult a vizsgálat. 2022. 04. 01. 06:08 Csikász Brigitta Bűnügyi újságíró, oknyomozó riporter (A legfrissebb hírek itt) „Ha lesz séta, meg leszel szurkálva” – idézte fel a Blikknek dr. Enzsöl Péter ügyvéd a védencét, K. Antalt érő fenyegetést. K. Antalt bűnsegédként tartják felelősnek a tavaly év elején történt Telepy utcai gyilkosság ügyében, amikor is a vita hevében – mint megírtuk – B. József leszúrta M. Csabát, akit Antal megrugdosott. Mint megírtuk, a megölt 19 éves fiatalember utolsó erejével az édesanyjának kiabált. A tragédia előzményéről az áldozat anyja azt mondta, nem is Csabát, hanem a testvérét akarták megkeresni B. Józsefék, mivel az előző nap összevesztek a benzinkúton. „Sajnos, a másik fiam ezt nem mondta el nekünk, így Csabikám nem készülhetett fel a támadásra.” Az asszony hangsúlyozta akkori nyilatkozataiban azt is, hogy nem szeretnének vérbosszút. Ezt azért is szögezte le, mert ezzel támadták a családjukat. A halálos késelés óta mát egy év már telt el, de a családok közötti konfliktus nem csillapodott. – Védencem édesanyja sírva számolt be arról, hogy mennyire aggódik a fia miatt. K. Antal elmondta, hogy kedden fenyegette meg őt, a vele egy szintre került új fogvatartott. A történtekről bejelentést tettem a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetnek, amelytől azonnali vizsgálatot kértem, illetve azt, hogy haladéktalanul gondoskodjanak ügyfelem biztonságos, elkülönített elhelyezéséről – közölte dr. Enzsöl Péter. Hozzátette: már értesítették is, hogy elindult a vizsgálat. – Ami azt jelenti, hogy komolyan veszik a fenyegetést, ami a bv érdeke is. Egyébként a fenyegetőző férfi ellen a vizsgálat alapján büntetőeljárás is indulhat, valamint más zárkába helyezhetik el, hogy elkülönítsék őket egymástól.