...

Olyan régóta van letartóztatásban a SUN Fesztiválon lekapcsolt holland díler, hogy palóc nyelvjárásban beszél magyarul

Csak tizedannyi kábítószert hoztak és akartak eladni, mint a Sziget Fesztiválon lebukott honfitársaik, mégis jóval súlyosabb büntetést kapott az a két holland férfi, akik 2017-ben a SUN Fesztiválon akarták teríteni a drogot. Az ő ügyüket valamiért kevésbé kapta fel a hazai és nemzetközi sajtó, pedig már olyan régóta vannak letartóztatásban, hogy egyikőjük palócos tájszólással, de tökéletesen beszél magyarul. A kiejtést a cellatársaitól tanulta, derül ki a Kékfény riportjából.

Mikael és a barátja, Gerben ügye kísértetiesen hasonlít egy másik fiatal holland páros esetére, akik 2019-ben buktak le a Szigeten. A fővárosi fesztiválon elkapott fiatalok annyira amatőr módon kezdtek bele a dílerkedésbe, hogy a biztonsági őröknek komolyan megfordult a fejében, hogy kandikamerás átverésről van szó. A két 20 éves fiatalember plakátokon hirdette a kábítószert.

Később azt mondták, egy internetes fórumon azt olvasták, hogy ezt itt szabad, fogalmuk sem volt róla, hogy Magyarországon ilyen szigorú a kábítószertörvény. A fiataloknál ehhez képest hatalmas mennyiségű drogot találtak, mintegy 100 millió forint értékben. A bíróság végül enyhe ítéletet hozott, még a törvényileg kiszabható minimális 5 évnél is kevesebbet: 4 évet kaptak, amit ráadásul otthon, Hollandiában tölthettek le.

A Nógrád megyei fesztiválon lebukott dílerek első fokon ehhez képest kétszer akkora büntetést, 8 és fél évet kaptak, pedig jóval kevesebb, 10 millió forintnyi droggal buktak le.

Szigetes társaikhoz hasonlóan ők is meglehetősen amatőrök voltak. A kábítószer porciózásáról a telefonjukkal fotókat készítettek, és egy kézzel írt árlistával mászkáltak. Az egyértelmű bizonyítékok ellenére Gerben végig tagadott. Állította, hogy az árlista valójában nem is árlista, azon csak a költségeit akarta nyomon követni. Ez alapján viszont úgy tűnt, mintha a férfi

egy hétig kizárólag extasyn, LSD-n és marihuánán élt volna, amiket grammokban porciózva fogyasztott.

Ehhez képest társa a másodfokú tárgyaláson csak azt hangsúlyozta, hogy mindent megbánt. Tolmácsot nem kért, magyarul arról beszélt, hogy szeretne újra iskolába járni. „Én annyit kérnék az ítélőtáblától, hogy ha lehetséges, engedjenek haza, hogy tudjam tovább élni az életemet, hogy vissza tudjak menni a családomhoz, fel tudjam építeni a jövőmet, be tudjam fejezni a szakmámat” – mondta a férfi.

A másodfokú bíróság végül enyhítette Mikael és Gerben büntetését. Jogerősen mindkettőjüket 5 és fél év szabadságvesztésre ítélték. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vádlottak napokon belül szabadon távozhatnak. Az ítélet szerint ugyanis a büntetés kétharmadának kitöltése után feltételes szabadulhatnak – azt pedig már kitöltötték a 4 éves előzetes letartóztatásban.

  • All Posts
  • Cikkek
  • Törvénykönyvek
Ha kokaindílerektől indulsz, zenészeknél és celebeknél kötsz ki
március 26, 2026

Ha kokaindílerektől indulsz, zenészeknél és celebeknél kötsz ki A kormányzat által márciusban bejelentett drogellenes akciósorozat először a dizájnerdrogokban utazó, nagyrészt vidéken aktív dílereket célozta meg, mostanra a fővárosi, fű, amfetamin és kokain kereskedelmében (és fogyasztásában) érintett közegre is átterjedt. A múlt hét végén Budapest belvárosában, a Dojo Club nevű...

Védőügyvédi Morál
március 25, 2026

Védőügyvédi Morál Az eredeti regényt és az 1962-es filmváltozatot kihagyom. Kizárólag az 1992.-es Martin Scorsese átdolgozást elemezve, a film által felkínált alapvető erkölcsi-szakmai kérdést védőügyvédként könnyű megítélni. Bowden (Nick Nolte) kirendelt ügyvédként eljárva elhallgat egy perdöntőnek tűnő információt. Ezzel megszegi hivatása legalapvetőbb szabályát. Max Cady (Robert de Niro) „válaszlépése”,...

Ukrajnában tűzpárbajba keveredett a legendás magyar film gyereksztárja
március 21, 2026

Ukrajnában tűzpárbajba keveredett a legendás magyar film gyereksztárja Ullmann Ottó a Karcsi kalandjának egykori gyereksztárjaFotó: Ripost „Megmerem kockáztatni, hogy a börtönben ülők 70-80 százaléka kábítószeres. Rengeteg módon kerülnek be az emberek, de többségük a kábítószer miatt” –  mondja Ulmann Ottó. A férfi azt is mondja, noha gyerekkorukban nagyon jó...

Jogerős ítélet született a gyereksztár, Ullmann Ottó kálváriájában – ezt mondta a Ripostnak
március 21, 2026

Jogerős ítélet született a gyereksztár, Ullmann Ottó kálváriájában – ezt mondta a Ripostnak Ullmann Ottó állítja: ártatlan és tovább fog harcolni az igazáért. Fotó: beküldve Ullmann Ottó állítja: ártatlan Ullmann Ottó neve egy ország számára forrt össze a gyerekkori csillogással, ám az elmúlt években a vörös szőnyeg helyett a...

Hány embernek kell még meghalnia a drogozó sofőrök miatt?
március 21, 2026

Hány embernek kell még meghalnia a drogozó sofőrök miatt? Esélye sem volt az autó utasainak a túlélésre Egyre több az utakat versenypályának tekintő, drogos száguldozó, akik – afféle időzített bombaként – a saját épségük mellett mások életét is kockára teszik. Sőt, elveszik. Legutóbb Aszódon tarolt le egy szabályosan kanyarodó...

Töttösy Ernő ügyvédként került az ÁVH fogságába
szeptember 10, 2025

Töttösy Ernő ügyvédként került az ÁVH fogságába Töttösy Ernő ügyvéd, a legsötétebb rákosista években vitte be az ÁVH. Veszprémi vizsgálati fogsága alatt, nem a bevett fizikai kínzásmódszerekkel, hanem  LSD, meszkalin drogokkal kísérleteztek rajta. Egyedülálló könyvében számol be a drogok okozta hallucinációkról, a tiszta tudat megőrzése iránt folytatott harcáról. Könyvéből...

Börtönből akar menni agyonvert felesége temetésére István
június 10, 2025

Börtönből akar menni agyonvert felesége temetésére István Három éve örök hűséget fogadtak egymásnak, de a férfi brutálisan agyonverte Szilviát „Tudod, hogy mi egy kapcsolat lényege? Az, hogy hányszor fogjátok meg egymás kezét és mondjátok egymás szemébe: MEGOLDJUK!” – két hete kedden még ezt a bizakodásra okot adó szöveget osztotta...

„Ha lesz séta, meg leszel szurkálva” – Életveszélyesen megfenyegették a Telepy utcai halálos késelés egyik résztvevőjét a börtönben
június 10, 2025

„Ha lesz séta, meg leszel szurkálva” – Életveszélyesen megfenyegették a Telepy utcai halálos késelés egyik résztvevőjét a börtönben Az összeszólalkozás gyilkossággal végződött / Fotó: Varga Imre A Venyige utcai bv-intézetben történtek miatt a férfi védője bejelentést tett, elmondása szerint el is indult a vizsgálat. 2022. 04. 01. 06:08  ...

Tovább

Tartalom vége

© 2026 Dr. Enzsöl Péter – Védőügyvéd, Büntetőjogász

Ez a weboldal Dr. Enzsöl Péter oltalma alatt áll. Kifejezett írásos hozzájárulásunk nélkül tilos a weboldal tartalmának másolása!

Weboldalt készítette: Webdesigns2u

Seraphinite AcceleratorOptimized by Seraphinite Accelerator
Turns on site high speed to be attractive for people and search engines.